A ruhakészítés mestere: a szabó
Szeretem, ha egy dolgozó ember következetesen rajongója a mesterségének, és úgy végzi munkáját, hogy abban hiba ne legyen. Mert vannak olyan szakmák, amelyek a milliméteres pontosságot követelik meg. Ilyen a szabómesterség is. Mivel régen a szakmája után „ragadt” az emberre egy név is, így történhetett meg, hogy a szabó vezetéknévként is fent maradt.
A szabó sok esetben nemcsak a ruhaanyag szabását végezte, hanem annak megvarrását is. Kézzelfogható emlék nem maradt ránk erről, de az a legenda, hogy az ősember már bőrdarabokból készített magának ruhát, azt bizonyítja, hogy végtelenül kezdetleges formában, de akkor is léteztek szabók és varrók, akik csonttűvel és szőrszállal megfércelték egymás ruháit. Nekik is öltözködniük kellett…
Estélyi ruha – legyen még elegánsabb
Az eseményeket általában rangsoroljuk, és ahhoz illően próbálunk öltözködni. Egy délelőtti kávéhoz nem feltétlenül veszünk kosztümöt, ugyanakkor egy komoly üzleti megbeszélésre sem megyünk farmerban és pólóban, és egy elegáns partira sem állítunk be halásznadrágban, ujjatlan topban. Egyszóval minden alkalomhoz megvan az „alkalomhoz illő” ruha. Ahogy az estélyi ruha nevében is jelzi: egy rendkívül fontos parti, egy elegáns esküvő, egy bál mind-mind az az alkalom, ahol az estélyi ruha a legideálisabb viselet.
Az estélyi ruha 2012-es trendje leginkább a csillogás, a finom vonalak és a halványan, lágyan hulló anyagok. Az estélyi ruhák viselői 2012-ben óriási kiegészítőkkel, flitterekkel, gyöngyökkel vonják magukra a figyelmet. Nem kérdés idén sem, a nőiesség egyértelműen minden estélyi ruha vonalán észrevehető, a hölgyek elegánsak lesznek és szexisek, ám a női tisztaság a fehér és a halvány anyag színeiben tükröződik vissza igazán. Az aszimmetrikus szabásvonalak, a hatalmas díszek minden nőre ráirányítják majd a figyelmet.
A női elegancia magas foka: a kosztüm
Kosztüm. Mi is rejlik ebben az egy fogalomban? Elegancia, kellem, báj, nőiesség. Ez a négyesség adja a kosztüm kellemesen lágy uralkodását a divat világában mind a mai napig. A klasszikus értelemben vett kosztüm egy szoknyából és kabátból áll. A kosztümkabát lehet galléros, vagy gallér nélküli, mindkét változat tovább fokozza az elegancia „szentségét.” A kosztüm a női ruhatárból ugyanúgy nem hiányozhat, ahogy a férfi ruhatárából az öltöny. Funkcióját tekintve egyenértékű. A kosztüm különböző változatai viselhetők alkalmi ruhaként, de munkaruhaként is, ha olyan a munkahely, ahol kötelező a kosztüm viselete.
A kosztüm a maga tökéletes eleganciájával akkor is viselhető, ha úgy érezzük, nincs mit felvegyünk, ha tele a szekrényünk különböző ruhadarabokkal, ennek ellenére „nincs egy rongyunk sem”, ha épp egy üzleti vacsorára vagyunk hivatalosak, vagy ha egy, az átlagosnál nívósabb alkalomra készülünk. A kosztümre az is igaz, hogy nagyon rugalmas ruhadarab, akkor is jól áll, ha télen felszedtünk néhány pluszkilót, de akkor is tökéletes választás, ha épp a józanság és a mértékletesség megtestesítőjeként akarunk mutatkozni.
Egy szoknya…
A szoknya örök. A szoknya csodás. A szoknya a nő. A nő szoknyában a legvonzóbb, legnőiesebb, és az összes olyan „leg” jelző ebben a ruhadarabban illik a női nemre, mint a legcsodálatosabb, legcsinosabb, leg, leg, leg.
A szoknya kifejezetten női ruhadarabbá a 15. század folyamán vált. Előtte, a középkorban a nyaktól bokáig érő, redőzött ruhadarabot egyaránt viselték nők és férfiak, deréktájon övvel átkötve.
A szoknya, miután elkülönült a felső résztől, hatalmas fejlődésnek és átalakulásnak indult az évszázadok folyamán. A ruházat színesedésével, a divat megjelenésével, a szabóságok, varrodák elterjedésével a szoknya különleges változáson ment keresztül. A rendkívül hosszú szoknya egy évszázad alatt pimaszul röviddé vált, majd ismét hosszú lett, vagy szűkült, majd bővült, és ismét rövidült.
A ruhaneműk császárnője: a míder
Attól függően, hogy tudnánk, mit is jelent a míder szó pontosan, egészen biztos vagyok benne, hogy minden ember képzeletében valami rejtélyes és szenvedélyes ruhadarab képe társul hozzá. Báj és rejtély, szenvedély és szexualitás – minden benne van a míderben. A míder a nőiesség megtestesítője. A nők sok mindent képesek voltak megtenni azért, hogy még nőiesebbek legyenek, ennek a segédeszköze volt a míder. A fűzőre emlékeztető ruhadarab, a míder sokkal barátságosabb volt, mert nem formált annyira merev homokóra alakot, mint a korábban ismert fűző.
Bár a korabeli nők az évszázadok során nem ismertek lehetetlent nőiességük kihangsúlyozására, a míder erre mégis egy sokkal kényelmesebb megoldás volt. Kis változtatással, átalakítással, modernizálással pedig mind a mai napig megmaradt a míder a ruhaneműk császárnőjének, a. nőiesség kiemelkedő hírnökének.
… Olvassa tovább
Színben is találj rá a hozzád leginkább illő alkalmi ruhára!
Nem mindennap adatik meg nekünk, hogy alkalmi ruhát lehessen viselni. Ahogy a nevében is benne van, csak különleges alkalmakkor (vacsorák, bálok, ünnepségek stb.) van rá lehetőség, éppen ezért különösen fontos a tökéletes összhang a ruha és a viselője között.
Az elérni kívánt hatást meg tudjuk dobni a jó színválasztással. Nézzük meg, hogy mi az, amit az alkalmi ruhák meghatározó színeiről érdemes tudni a ruha kiválasztásakor.
Színek az alkalmi ruhák világában … Olvassa tovább
A kosztüm története
Sokunk szembesül nap mint nap azzal a gonddal – mikor reggelente szekrénye mélyén kutat –, hogyan tudná aznapi öltözetével elegáns módon nőiességét hangsúlyozni.
Kész szerencse, hogy a 21. században élünk, ugyanis nekünk már nem okoz különösebb nehézséget beszerezni a minden női ruhatár kötelező darabját, az alkattól és kortól függetlenül mindenkinek előnyösen álló kosztümöt.
A tökéletes ruhaválasztás titka
Nyakunkon a báli időszak. Az évnek ezen időszakában tucatszámra rendeznek szalagavatókat, bálokat és olyan rendezvényeket, ahol végre megmutathatjuk magunkat estélyiben. Ennek kiválasztása mindig nagy feladat, mert egy előnytelen szabásvonal, egy rossz helyre varrt fodor, csipke vagy rátűzés pillanatok alatt a legszebb ruha összképét is képes lerontani.
Már a megfelelő szín megtalálása sem könnyű feladat, nem beszélve az alkatunkhoz legjobban passzoló ruha kiválasztásáról. Adunk neked pár tanácsot, amit érdemes megfogadnod a ruhaválasztásnál.
Alkalmi ruhák a négy testalkattípusra szabva
Mielőtt belemennénk a részletekbe, elengedhetetlen, hogy felmérd, Te melyik testalkati kategóriába tartozol. Létezik alma, körte, homokóra és egyenes vonalú – vagy más néven: banán – testalkat. … Olvassa tovább
13 + 1 öltözködési szabály az üzleti életben
Az élet minden területén fontos, hogy milyen az első benyomás rólunk. Ez különösképpen igaz az üzleti életben, legyen szó tárgyalásról, hivatalos vacsoráról, vagy üzleti céllal megrendezett összejövetelről. Bizonyított tény, hogy az első benyomás mindig a külsőnk alapján születik meg másokban, ezért minden részletre odafigyelve, az üzleti életben elfogadott öltözködési protokollnak megfelelően illik megjelennünk.
Nem túlzás, de akár az üzlet sikeressége is múlhat a külsőnkön, ezért ajánlatos megismernünk a hivatalos körökben elfogadott öltözködési szabályokat.
13 + 1 öltözködési szabály az üzlet világában
1. Mindig az adott eseményhez illően, feltűnésmentesen kell megjelennünk. A túlöltözöttség nemtetszést válthat ki, míg az alulöltözöttség hozzá nem értésről tanúskodhat.
2. A férfiaknak tárgyalásokon minden esetben két soros gombolású zakós öltönyt kell viselniük. Abban az esetben, ha csak egysoros gombolású a zakó, akkor illik alá mellényt is felvenni. Ha vacsorával is társul a tárgyalás, akkor az öltöny színe mindig sötétebb (kék, sötétszürke vagy barna) legyen.
3. Az öltöny alatt minden esetben hosszú ujjú, általában fehér színű és pamutból készült inget kell viselni. Figyelni kell arra, hogy az ingnyak és a kézelő semmiképpen ne legyen kopott. Az inget nem illik nadrágon kívül viselni, csakis betűrve. Egy üzletembernek ajánlott egy tiszta váltóinget is tartania magánál.
4. Az öltönyhöz minden esetben nyakkendő illik, ami lehet akár mintás is, a lényeg, hogy harmonizáljon az inggel és az öltönnyel. A nyakkendő egy olyan darabja a menedzser ruházatának, amit a zakóhoz hasonlóan, még kánikulában is viselnie kell.
5. A cipő legyen mindig ápolt és tiszta. A sarka nem lehet kopott. A férfiak általában fekete, elől fűzős bőrcipőt viseljenek, míg a nőknek feketétől egészen a drappig, minden visszafogott színű és sarokkal rendelkező cipő megengedett.
6. Tornacipő és papucs viselete még a melegben sem illő.
7. A zokni színének mindig egyeznie kell a cipő és az öltöny színével, és mindig olyan hosszúnak kell lennie, hogy takarja a bokát. A fehér zoknit kerülni kell!
8. A hölgyek elengedhetetlen viselete hivatalos körökben a kosztüm, ami lehet szoknyás vagy nadrágkosztüm is. (Megjegyzés: ha francia, olasz vagy spanyol nemzetiségű tárgyalópartnerrel lesz megbeszélés, semmi esetben sem a nadrágkosztümre, hanem a szoknyás kombinációra essen a választás.) A blúz színe, mintája feltétlenül legyen harmóniában a kosztüm színével.
9. Az ékszerekkel csínján kell bánni. Férfiaknál maximum a jegygyűrű vagy családi pecsétgyűrű a megengedett. A hölgyeknek is ajánlott mértékletesen bánni az ékszerekkel. Mindig a ruhához illőt – és minél kevesebbet – viseljenek.
10. Minden nő jegyezze meg, hogy a hivatalos körökben a dekoltázs közönséges, de a váll sem maradjon szabadon.
11. Még a nyári melegben is illik egy nőnek harisnyát viselnie, ha tárgyaláson, hivatalos megbeszélésen vesz részt.
12. A hajat sem szabad elhanyagolni. A férfiaknak rövid, ápolt és tiszta legyen mindig a haja. A nők hagyják szabad idejükre, szórakozásra a lobogó hajat.
13. A farmer, szabadidő, sort, miniszoknya, nagyon feltűnő harisnya és férfiaknál a garbó viselete nem illik üzleti tárgyalásnál. Erre minden esetben ügyelni kell! … Olvassa tovább
Akció Koktél ruhák
Különleges alkalmakra szívesen veszünk fel olyan ruhát, amit a hétköznapokon nem használunk. Ilyenkor finomabb anyagokból választunk selyemből, csipkéből… izgalmasabb szabásvonalú ruhát választunk, ami esetleg a mindennapokban nem lenne annyira kényelmes, de néhány órára meghozzuk ezt az áldozatot …











küldés...